A kráterek és krátermaradványok itt mindennapos domborzati elemek. Ilyen a korábban említett Koko Head és Hanauma bay a sziget délkeleti felén, és ilyen a Honoluluban található Punchbowl és Diamond Head kráter. Ez utóbbi Waikikit határolja keletről és neve úgy összenőtt a városéval, mint az Eiffel torony Párizséval, vagy a Jézus szobor Rioéval. A másik, kisebb itt van a környékünkön - először ezt néztük meg.
A Punchbowl ~100 000 éves tufás krátere jelenleg egy katonai temető otthona, korábban itt mutattak be az istenek áldozatokat. A Veteránok napján itt volt a számunkra emlékezetes, hivatalos megemlékezés az F22-esekkel, gondoltuk mi is megnézzük magunknak a helyet, és nem csalódtunk. Nem vagyok nagy temetőrajongó, na jó egyáltalán nem vagyok temetőrajongó de ez tetszett. A kráter belső része nem túl mély, olyasmi, mint egy puncsostál (angolul Punchbowl :D), a belső rész gyönyörűen gondozott.
Az amerikai szokásoknak megfelelően nincs sírhant, csak egy kis fűben elhelyezett tábla jelzi a nyughelyeket. A temető déli (város és tenger felőli) részén egy nagy kilátóteraszt alakítottak ki a kráter pereménél. Az oda vezető úton rengeteg emléktáblát helyeztek el a különböző alakulatok tiszteletére. Ez a gyerekeket nagyon érdekelte így mindegyiket fordíthattam nekik. Nem tudom ki fordított már katonai emléktáblákat, én meglehetősen improvizatív voltam (magyarul sem tudom a fokozatokat :)) Viszont megemlékeztek azokról is, akik nem feltétlen a fronton harcolnak, de a szaktudásuk sokszor szükséges a katonai akciókhoz: AZ ÉPÍTŐMÉRNÖKÖKRŐL (na jó és másokról)! Meglepődve és örömmel konstatáltam szakmánk társadalmi elismertségét.
A kilátóterasz gyönyörű és egész Honolulut lehet látni - háttérben a másik kráterrel, a Diamond Headdel. A hely annyira bejött, hogy később még egyszer ellátogattunk.
Másik "krátertúránk" a nagyobb vulkánhoz vezetett, itt már Lajos is megérkezett és csatlakozott a túrához. Ez a vulkán is annak a 100-200 ezer évvel ezelőtti vulkáni tevékenységsorozatnak az eredménye, mint a többi említett kráter. Ennek kialakulását ~150 000 évvel ezelőttre teszik. A kráter elnevezése (Diamond Head) brit tengerészektől ered, akik a kráterben lévő kalcitkristályokat azonosították gyémántként. Mérnökgeológia egyes :D
Ez egy jóval mélyebb kráter, így egy alagút vezet a belsejébe. Bent elég lélegzet elállító ránézni a felvezető útra, bár csak ~1,5 km, ~200 m szintkülönbséggel. A különlegességét az adja, hogy az elején "járdán" sétálsz, majd egy kanyargós "hegyi ösvény" szakasz következik, és a vége lépcső. Mi elindultunk felfelé babkocsival. Még az út elejénél jártunk mikor mi Benikével leszakadtunk kicsit. Ez remek lehetőséget teremtetett arra, hogy kihallgassam a szembejövőket: "Nem hiszem, hogy tudják mit csinálnak.", "Így akarnak felmenni?". Puhák. A sziklás útnál Moncsi felkapta Vinit, én a babakocsit aztán nyomás. Pankát tudtuk, hogy lenyomja, egyedül Beni volt a szűk keresztmetszet. Úgy saccoltam, hogy kb. a feléig bírja, utána felveszem a babkocsi mellé, de ennél szerencsésebb voltam. Annyira feltüzelte a "kiscsoportos hegymászó" bátorítás, hogy lenyomta az egész túrát. Segített ebben az amerikai mentalitás is, mert a szembejövők nagy része elismerően konstatálta, hogy egy ekkora gyerek ilyen lelkesen mászik felfelé. Én meg szorgalmasan tolmácsoltam a dicséreteket. Moncsi is úgy belelendült, hogy nem akarta átadni Vinit, úgyhogy nagyon úri dolgom volt. Fent a kilátóterasz kicsi de legalább a tömeg nagy :) Én egy japán csoporttal mentem fel, így 360 fokos panoráma tárult elém. Tényleg fantasztikus nyugatra Waikiki és Honolulu, keletre a déli part, dél felé a végtelen óceán, északra a magasodó hegyek, és persze a kráter belseje.
A gyerekek azóta már úgy belejöttek a túrázásba, hogy két vízeséshez és egy világítótoronyhoz is felkapaszkodtunk már (a hatótávolságunk ~1 mérföld, ami oda vissza ~ 3km gyaloglást jelent). Ezekről is nemsokára beszámolunk.
