A költözéshez béreltünk egy kocsit. A szállodából délelőtt kellett eljönni, az új alkást délben kezdték el takarítani, úgyhogy úgy döntöttünk beiktatunk egy kellemes kocsikázást a szigeten. Hétüléses autó béreltünk. Úgy tippeltem, hogy ha bent vana hét ülés akkor az összes bőrönd nem fér be a csomagtartóba - tévedtem. Iszonyat nagy kocsit kaptunk, de mivel mér korábban lebeszéltem, hogy a bőröndöket estig a szállodában hagyjuk, nem forszíroztam, hogy körbecipeljük őket a szigeten. Az autó egy Toyota Sienna volt, persze alig fél éves, minden extrával. Azzal kezdtem, hogy elkezdtem húzni a tolóajtókat; persze hogy automatikus... gombnyomással be lehetett csukni a vezetőülésről :). Tolatásnál, csak néztem milyen tévéműsör indul a kijelzőn, de mindig csak valami aszfaltút látszott :) és persze hatalmas, a hotelben csak a mozgássérült helyre tudtam vele beállni.

  Térképümk csak elég vázlatos volt, az útnevek (pl. Kamehameha autópálya, Kapiolani boulevard vagy Kalakaua avenue) elég könnyen megjegyezhetőek :), de hát gondoltam egy 50x70 km-es szigeten nem lehet nagyon eltévedni... Ezt alapvetően sikerült hozni, bár néha azért hezitáltunk:)

A vezetéssel tehát megbírkoztunk. Gyönyörű szép ídő volt így elmentünk egy közeli kilátóponthoz (Pali lookout). Ez a hegyekben volt, és ahogy egyre feljebb értünk egyre jobban esett az eső. Ez nem tántorított vissza bennünket kiálltunk és megnéztük a napfényes Honolulut és a közeli partvidéket. Judit jóvoltából családi kép is készült rólunk, az éppen abbamaradó esőben.

A kilátó után továbbmentünk a sziget keleti partjára. Gyönyörű. A tengerparttól alig párszáz méterre meredeken emelkedő, növényzettel sűrűn benőtt, "csipkézett" zélű hegycsúcsok látványa nehezen leírható. Itt pár helyen hosszab rövidebb időre megálltunk gyönyörködni a tájképben.

Erre még biztosan visszajövünk később is. Már több jó helyet ki is néztem :)

Az ingatlanos hölgy telefonált, hogy 5-re kész lesz a takarítás, úgyhogy addigra kéne visszaérnünk. Jobban örültem volna ha 7-8 körüli időpontot mond... Kicsit gyorsítva a tempón tovább indultunk a legendás északi partnak, a világ szörf "fővárosának". A gyerekek közben elaludtak, úgyhogy egy kellemeset autókáztunk. Az északi parti strandok gyönyörűnek tűntek, és  a jellemzően nagy hullámverés mellett volt több védett öböl, ahol a kisgyereknek is túlélhető a fürdőzés :D. Judit észrevett egy teknősbékát is a parton, itt gyorsan megálltunk és közelebbről is megszakértettük.

 Itt Oahun jellemzően lassan zajlanak a dolgok, ezt valószínűleg a teknősöktől örökölték a helyiek. A mi cimbink se törte magát. Kijött lepihent és élvezte, hogy a helyi előírások szerint hat lábnál (egy láb = egy subway szendvics) jobban nem lehet megközelíteni. A helyszínen ezt a védőtávolságot egy piros kötél jelezte, melyet vélhetően egy erre szakosodott piroskötélmanager helyezett el a teknős lepihenését követően. Itt már sokat nem tudtunk időzni, mert ötre a lakásnál kellett lenni. Odaértünk. Fél hatra. Az ingatlanos szerencsére nem vette túl zokon. Mindketten örültünk, hogy az üzlet végre nyélbe üttetett.

A lakás nekünk tökéletes. Nem nagy (nappali+két háló), de bútorozott szép kilátásunk van, és jó a közlekedés. Íme egy-egy kép a lakhelyünkről és a kilátásról.

A következő részek tartalmából: laboratóriumi kalandok, botanikus kert, gyerek központ stb.

Nemsokára