Hawaii tél

Elementünk, megnéztük a sziget No.1. látványosságát a USS Arizona emlékművet. A Pearl Harbori (mega)kikötő egyébként összesen négy látnivalónak ad otthont: USS Arizona - az elsüllyedt hajó felett készített emlékmű, USS Bowfin - egy 42-ben épített tengeralattjáró, USS Missouri - egy hadihajó,  és egy a csendes-óceáni repülés történetét bemutató múzeum. Mi ebből most az emlékművet és a tengerallattjárót céloztuk meg.

Az emlékműhöz, hajó-transzfer van; azt olvastuk/hallottuk, hogy jellemzően 1-2 órát kell várni, hogy az ember sorra ő kerüljön. Ehhez képest mi jól jártunktt, öt perccel dél előtt értünk, és délre kaptunk jegyet, futva pont odaértünk. A hajóra szállás előtt, kötelező jelleggel egy fél órás dokumentumfilmet vetítettek a bombázásról... a gyerekeknek mi sem lehetett volna szórakoztatobb, mint egy háborús dokumentumfilm valami érthetetlen nyelven, de egész jól túlestünk rajta, sőt a film is elég jó volt. Az emlékműnél én valami   látványosabbra számítottam. Az elsüllyedt hajóból szinte semmi nem látszott, így, az egyébként szépen kialakított belső tér akárhol is lehetne... Itt mindenki kb. negyed órát tölthet aztán hajó érkezik, új csoport be, régi ki, hajó vissza; praktikusan, katonásan ment minden. A hajón is csak ülve lehetett fotózni, bár megnéztem volna ahogy tíz fekvőt lenyomatnak egy parancs-megtagadó tursitával, de ilyen bátor ember nem volt köztünk.

Az emlékműtől visszahajózva irány a tengeralattjáró. Vinike biztonsági okokból ide nem mehetett be - nem tudtam, hogy ilyen jól ismerik :D. Igazából csak négy éves kortól látogatható; így abban, hogy azt mondtam helyi vagyok és Beni négy éves nem sok igazságtartalom rejtőzött, de mehettünk. Benike előszőr le sem mert jönni a lépcsőn ("de apa el fog indulniiii"), aztán utána persze feljönni nem akart. Az orr résznél lehett lemenni, a tengeralattjáróban végig menni, a farnál fel és fent vissza, majd az orrnál újra le, újra végig és újra fel :D. Így, hogy repetáztunk bőven volt alkalmunk, a helyi személyzettel beszélgetni, aki látva a gyerekeken a határtalan érdeklődést megengedte, hogy kormányozzunk egy kicsit, és még egy fotót is készített. Sőt még a kihagyhatatlan Hungary-hungry poénra is futotta erejéből...

Számomra hihetetlen, hogy egy "hatszobás" tengeralattjáróban, hogyan helyeztek el nyolcvan embert, 16 óriástorpedót, két hatalmas dízelmotort, kb 200 tonnányi akkumlátort és az ehhez tartozó komplett gépészetet... És egy általán, hogy lehetett ott napokat kibírni? Külön jó lehetett annak aki, megcsípte ezt a remek helyet a torpedó fölött (mivel 12 órás váltásokban aludtak/dolgoztak, itt valakinek akkor is kellett aludni, mikor éppen lőttek ?) Persze a többi is hasonlóan koporsótágasságú volt.

A tengeralattjáró mellett egy park van, ahol periszkóp, ágyuk, rakéták, torpedók, komplett tengeralattjár-részek voltak kiállítva, és mindenre fel lehetett mászni, be lehetett ülni, ki lehetett próbálni. Beni amilyen visszafogott volt a strandon úgy kinyílt itt, szerintem minden kapcsolót, tekerőt, ülést kipróbált (nyolcszor), Pankával mindenkit lelőttek, mindenhova elrepültek, elhajóztak. Leírhatatlanul élvezték. Így volt az állatkertben is, itt nagyon el tudják találni, hogy mivel lehet megfogni a gyerekeket, és utána olyan könnyen játszva lehet elmondani nekik mindent... az agyuk meg, mint a szivacs.

Én is élveztem volna, ha Pankával nem ér minket váratlan torpedótalálat :D Ez egyébként egy ember által vezetett torpedó. Tippeljetek melyik nemzet használta. 

Elég sanszos, hogy "erre a játszóra" minden kilátogatót elkisérünk... alig tudtunk hazaindulni, és amint hazértünk, már jött a kérés, hogy menjünk vissza (most)... Még szerencse, hogy sötétben a villamos és  a tengeralattjáró is aluszik...

Aki tudja mit jelent az hogy huli huli, lau lau, kalua pig vagy lomi salmon az már abba is hagyhatja az olvasást.

Eddig jóformán olyan kajákat ettünk, mint otthon, de néhány napja elhatároztam, hogy nekivágok a sziget gasztronómiai feltérképezésének is. Nem egyszerű feladat, mert itt a hagyományos amerikai és hawaii ételek mellett rengeteg ázsiai (thai, japán, kínai, koreai stb.) étterem is van; és ezek persze keveredtek is...

Első lépésben maradjunk a hagyományos hawaii ételeknél. Persze nem a négy-öt csillagos éttermek választékát fogom leírni. Próbáltam néhány olyan helyet kinyomozni, ami a helyiek közt népszerű. Az első próbálkozás elég jónak tűnik, egy kihalt környéken volt a hely, az étterem, előtt egy csomó autó (többek közt egy tűzoltó, ami itt sárga és szörfdeszka is van rajta :D), és a helyiek egymás kezébe adták a kilincset. Mint később kiderült a kaja is jó.

HULI HULI

=grillcsirke :D. Kicsivel édeskésebb a fűszerezése, de alapvetően ugyanaz. Lehet még a magyarok nyilazták ide. :)

KAULA

A szó hagyományos polinéziai főzési technikát jelent, szó szerinti fordításban: "föld alatti sütőben főzést". Ennek lényege, hogy kövekkel kirakott gödörben tüzet raknak, felhevítik a köveket, majd nagy levelekkel kibélelik, és szintén levelekbe csomagolt húst - tradicionálisan egész malacot - helyeznek bele. Ezt követően a gödör tetejét visszatemetik, és 4-5 órára ott hagyják. Néhány helyen még lehet ilyen vacsorára befizetni (mi is szeretnénk majd menni), de a hétköznapokban ma már nyilván nem így készül. Az eredmény ettől függetlenül nagyon jó, kicsit olyan mint egy jól megfőzött, omlós (enyhén) füstölt csülök. Vinikét is alig tudtam leszedni az "anyagról". (azaz nyolc fog bőven elég hozzá :D)

LAU LAU

Hasonló történet, csak ezt levélbe csomagolva szolgálják fel, amúgy töltött káposztásan. Inkább arra emlékeztetett ami az araboknál szokott lenni szőlő(?)levélbe csomagolva. Ja és vegyesen volt benne csirkecomb és valami sertéshús. Nem rossz de a Kaula pig nálam beelőzi.

LOMI SALMON

Előétel vagy saláta. Apróra vágott nyers halból, paradicsomból, és hagymából áll. Amit kóstoltam abban speciel lazac volt, de sokféle halból és sokféleképpen készítenek ilyeneket. Nekem bejött, van vagy 20-30 fajta ilyenekből úgyhogy még van mit kóstolnom. 

Ja és persze sushi... de az magyar kaja, nem? :)

Egyébként hihetetlen nyugis (=lelassult) itt az élet. Ma a buszsofőr megállt egy boltnál, ott hagyta járó motorral, nyitott ajtóval a buszt és beugrott kávéért... mi meg néztük. A kedvencem azért még mindig a hawaii nyitvatartási idő:

 Magyarul kb. így hangzik:

NYITÁS: 9-kor vagy 10-kor, néha 11-kor, legtöbbször délben vagy 1-kor.

ZÁRÁS: 5-kor vagy 6-kor, néha 4-kor, legtöbbször 2-kor vagy 3-kor.

Egyébként zárva: ha jók a hullámok, ünnepségekkor, nem szeretni dolgozni.

Holnap Pearl Harbor!!! Don't miss it! 

 Tegnap kihalloweeneztük magunkat. Már napközben is rengeteg ember volt jelmezben ezért sötétedés után mi is becéloztuk Waikikit.

 Panki beöltözött herecgnőnek, Benike viszont nem vállalta Jack Sparrow szerepét. A buszmenetrendet sikeresen elnéztem, így pont végig tudtuk nézni, ahogy elmegy a buszunk, ami esténként kb. óránként jár... Sebaj van a közelben másik buszmegálló, ahonnan megy Waikikire busz: negyedóra séta, negyedóra várakozás a megállóban, majd nem fértünk fel a buszra. Mondta a sofőr, hogy jön mögötte mindjárt a következő. Így volt. Erre sem fértünk fel. Jött még egy. Az nem állt meg ott. Inkább nekivágtunk gyalog. Még kb. 20 perc séta és már ott is voltunk. Látva korábban a jelmezválasztékot kicsit féltünk az olyan típusú kérdésektől, hogy "Apa miért áll ki kés a bácsi fejéből?" vagy "Miért csurom vér a ruhája". Volt néhány ilyesmi jelmez, az elsőnél Beni még odafutott Moncsihoz, eztán már a "rémeket" kerestük. A jellemző ezért nem ez volt; inkább bohókás jelmezek voltak. A legnépszerűbb karakter a japán turista volt :)

  Rengetegen voltak, a legtöbb helyen alig lehetett közlekedni. Mindenki fényképezett, fényképezkedett, a gyerekek egy rakat csokit/cukrot kaptak, amit lelkesen tömtek is befele. Vinike is megpróbálkozott egy cukorral, amit a kezébe nyomtak, de ezt a gonosz szülők elkobozták. Kapott helyette kenyeret :D

Este fél 11-ig maradtunk, utána kezdtek családosok és nyugdíjasok kikopni, és a fiatalok vették át a terepet. Akkor kezdett olyan kamionosok és kurvák party szerű hangulat kialakulni. Ezt a gyerekekkel mellőztük. Odamentünk a buszmegállóhoz, most pontosan. A busz nem így tett. Úgyhogy megint séta. Másik busz. Erre felfértünk. Aki Waikiki közepén próbálkozott az már kevésbé volt sikeres. Panki elé pont egy vérző fejű zombi ült, vele szemben nővérke... További képek itt: https://picasaweb.google.com/113993047883590899012/Hawaii5?authkey=Gv1sRgCNqh967fz5C5RA  

Fél 12 lett mire hazaértünk, nem kellett sokáig altatni a gyerekeket. 

A hétvégén belecsaptunk. Már majdnem egy hónapja itt vagyunk, és még csak Waikikin fürödtünk...

KAILUA BEACH

Felkerekedtünk tehát, hogy megismerjük a többi strandot is. Első célpontunk Kailua beach volt. Kailua egy kisváros (falu) a sziget keleti, "Windward" (=szélfelőli) oldalán. Ahhoz azonban, hogy odajussunk át kell vágni a keleti part mentén húzódó hegyvonulaton. Mikor ezt kocsival tettük, akkor is tapasztaltuk, hogy a honolului napsütés, a hegyekben esővé változott és ez most sem volt másképpen. A hegyeken túl azonban szép ídő várt. A strand nagyon jó, nem az a zsúfolt, kiépített Waikiki beach, hanem egy sokkal természetesebb partszakasz. Ha jól emlékszem az útikönyvekből kb. 2 km hosszúságban. A part közelében fák, a fák alatt levelek, gallyak. Waikikin ilyet csak elvétve látni, szerintem a kertészek ott még reptében gyűjtik be a faleveleket :)

Még délelőtt értünk oda, letelepedtünk. Az elfoglaltságok tekintetében a felállás hasonló volt, mint eddig: Panka a búvár, Beni a parton játszó és Vince a kamikaze :) Én is benéztem búvárszemüveggel, de nem egy snorkeling paradicsom, viszont sok kajakos és windsurf-ös volt. Judit szokás szerint csinált rengeteg jó képet, ezekből néhány itt is van, a többi pedig letölthető a picasaról :

 1. https://picasaweb.google.com/113993047883590899012/Hawaii?authkey=Gv1sRgCIWGxpGT5MmdEA

2. https://picasaweb.google.com/113993047883590899012/Hawaii2?authkey=Gv1sRgCIacuevej9f1Jg
3. https://picasaweb.google.com/113993047883590899012/Hawaii3?authkey=Gv1sRgCMyv-J6av9fyAw
4. https://picasaweb.google.com/113993047883590899012/Hawaii4?authkey=Gv1sRgCMrfv_evppfFLg

És végül, de nem utolsósorban akinek a rengeteg jó fotót köszönhetitek (aki ismer tudja, hogy én kb. 10 fotónál tartanék...:D):

Kellemesen elidőztünk a strandon, mikor 2-3 körül gyanús felhőket vettünk észre a tenger felől. gyorsan elkezdtünk összepakolni, de ez a pár perc elég volt, hogy egy gyors és kiadós zápor utolérjen minket. Ezt azért a parti fák alatt sikeresen átvészeltük, utána a parton ebédeltünk: Hawaiion, Boston-style, Pizzát :D. Itt egyébként mindenhol mindenféle kaját lehet kapni, és ezeknek kb 80%-át nem ismerem. Kicsit kikupálódok e téren és ez még mindenképp szerepelni fog itt.

ALA MOANA BEACH PARK

Következő célpontunk nem volt ilyen távoli, Honolulu másik közkedvelt partszakaszát látogattuk meg: az Ala Moana beach parkot. Ez inkább a helyiek körében kedvelt, kiülős, piknikezős, strandolós, kocogós, horgászós, szörfözős hely. Elég sokan voltak, de nem volt vészesen zsúfolt. Volt néhány esküvő méretű összejövetel is, saját hangszórókkal, sütögetéssel, ugrálóvárral stb., szóval zajlott az élet. Az ugrálóvárakkal kapcsolatosan volt egy aranyos párbeszédem Benikével:

-Apa vegyél fel nagyon fáj a lábam (rájött, hogy ha "csak" fáradt, akkor nem veszem fel)

-Már mindjárt ott vagyunk

-De nem bírok menni... Apa az ott ugrálóvár?

- Igen de neked sajnos fáj a lábad.

- De apa, már meggyógyult. :DDD

Itt is egy kis rövid szitáló eső elkapott bennünket, de túlzottan ez senkit nem zavart; mi is maradtunk. Strandoltunk, megnéztük a naplementét, sétáltunk egyet a parkban, aztán hazasétáltunk... Azért egy ilyen helyet el tudnék képzelni Nagykovácsiban is :)

Ma meg ezerrel készülünk a Haloweenre. Már az egyetemen is rengetegen be voltak öltözve, de állítólag sötétedés után Waikiki az igazi. Benike kalóz lesz, Panka meg valami rózsaszín, abroncsos szoknyás, kalapos hercegnő. Majd holnap beszámolok...

Hawaii nyelvlecke, következő rész. Ezekkel az utcára elhelyezett szavakkal igyekeznek a Waikikire érkező túristákat tanítani. Keiki azt jelenti gyerek; a szó aprópója, hogy néhány jellemző képet szeretnék megosztani a "keiki"-kről.  

Elkezdődtek számunkra az itteni hétköznapok. Én az egyetemen dolgozok, Judit intenzív angoltanfolyamra jár, Moncsi pedig egész nap csak a gyerekekkel játszik :DD

Mivel 3 gyerekre nagyon könnyű vigyázni, főleg ha az egyik totyog,  a másik már az iskolára készül, ezért Moncsi még lehetőséget kapott az alábbi területeken is: mosás, főzés, takarítás, és persze dolgozni is kell :) Na jó azért besegítünk mi is.

A hétköznapok annyiban könyyítettek, hogy 3-4 körül le tudunk buszozni strandolni egyet sötétedésig. Vinike annyira belejött a strandolásba, hogy amint letesszük a homokba, elindul a tenger felé; ezt célszerű felügyelni. Nem tartom magam aggódós szülőnek, de még nem tudtam kivárni, hogy megijedjen amikor minden légzőnyílása a víz alá kerül... ilyenkor kivesszük, kivisszük, ő meg indul vissza. Igazi kamikaze, nem is tudom, hogy el merjük-e vinni Pearl Harborba :) Így pár nap után azért kezdi megszokni, hogy mit lehet csinálni a vízben és mit nem, és hihetetlenül élvezi (mi meg megpróbáljuk életben tartani).

A másik vízimókus Panka. Ő lényegében - mióta megkapta - összenőtt a buvárszemüveggel, és ki sem jön a vízből. Mindent megnéz, felhoz, "úszunk" (a combig érő vízben együtt) együtt, és naplementekor is nehéz kirobbantani. Most hogy kikupálódott lassan mehetünk olyna helyre is ahol látnivaló is van, nemcsak a Waikiki homok :)

Benike szerencsére óvatosabb versenyző, ő inkább homokozni, autózni szeret a parton illetve néha, apa vagy anya ölében bemerészkedik a vízbe. Nincs is nagyon róla strandolós kép, mondjuk ő mindig a fényképezőgép másik oldalán szeretett állni. Az ezermester persze mindenhol ezermester, az Iolani palotánál is egyedi érdekességeket talált (ld. Fotó). Biztos a hercegnő is ezzel játszott. :D. Benike viszont csöppent sem tart attól, hogy elkezdjen beszélgetni más gyerekekkel, ami néha elég viccesen néz ki kívülről.

Napközben Moncsival inkább a közeli játszóteret veszik célba. Itt Moncsi ma egy hölgytől meg is tudta, hogy  avelünk szemben található iskola, az egyik legfelkapottabb, és/mert idejárt valami néger fickó, valami Obama vagy mi :). Mondjuk az már eddig is feltűnt, hogy a sulinak saját (rendes) focipályája van, és innen két buszmegálló a másik vége... Ez utóbbi mondjuk egyszerre köszönhető annak, hogy milyen nagy a suli, és milyen közel vannak a buszmegállók.

Mindenesetre aki kijön hozzánk borozgathat majd a teraszon és végignézheti, hol cseperedett fel az Egyesült Államok jelenlegi elnöke. 

Kezdődhet a hawaii nyelvlecke: Kama'aina = helyi. És ezt jó tudni.

A beköltözés után végre nekiláthattam a labor dolgaimnak. A minták rendben megérkeztek, teljesen jól viselték az utat, így semmi akadálya, hogy elkezdjem a vizsgálatokat. Már bemutatót is tartottam az alkalmazott laboratóriumi vizsgálati módszerről az érdeklődőknek :D

A szabadidőnkben pedig felfedezzük a sziget látványosságait. Voltunk már a helyi állartkertben, egy botanikus kertben (Foster Botanic Garden) és egy óriási játszóházban is (Children's Discovery Center). Ez utóbbi két helyen a gyakorlatban is megtapasztaltuk, amit egy magyar pár (akik szintén az egyetemen dolgoznak és a campuson futottunk össze velük) korábban is mondott: hasznos ismerni a címben említett szót: kama'aina. Ugyanis a helyieknek számos helyen olcsóbb a belépőjegy, mint a turistáknak. Ahhoz, hogy helyi legyek egy dolog helyi személyazonosító igazolvány; ilyenünk ugyan még nincs, de mindkét helyen megelégedtek azzal, hogy elmondtam, hogy most költöztünk ide, itt és itt lakunk, és még nem tudtam helyi igazolványt csináltatni. Tehát kama'ainának lenni jó :)

A "felfedező" utakon olyan fákat látunk, mint amik egy élénk fantáziájú, tudatmódosult grafikus papírjáról keltek életre. Egyik kedvencem a "banyan tree", amire a szótárban a fügefa megnevezést találtam - de ez így biztos nem az, amit én fügefának ismerek. Ennek az ágai (indái) lefelé kezdenek nőni, aztán az alján gyökerek lesznek, aztán az ág megvastagszik és így több "törzse" lesz a fának. Kicsit olyan, mint az Avatarban lévő fa. Azért egy terepszínű Beni jól el tud tűnni egy ilyen fánál... mondjuk ő speciel bárhol :D.

A gyerekek persze emellet roppantul élvezik a játszótereket, a játszóházat ahol voltunk, na és persze a strandolást. Waikiki beach számomra kicsit Disneylandes, de mindenképpen nagyon felhasználóbarát. A strandnak van olyan része, ahol hullámtőrők védik a partot, így majdenmhogy feszített víztükrű homokos tengerpart áll a tisztelt turisták rendelkezésére. Panka itt tanult ma búvárkodni. Nem ment nehezen: felvette a búvárszemüveget és már "merült" is. Volt néhány kisebb hal azokat zargatta. Vannak azért Waikikinél kevésbé zsúfolt partszakaszok (pontosabban csak olyanok vannak), ahol Vini is nyugodtan felfedezőtúrára indulhat :D.

És bucsuzóul a ritka pillanatok egyike, amikor a három gyerek térben és időben egy helyen tartózkodik:  

A költözéshez béreltünk egy kocsit. A szállodából délelőtt kellett eljönni, az új alkást délben kezdték el takarítani, úgyhogy úgy döntöttünk beiktatunk egy kellemes kocsikázást a szigeten. Hétüléses autó béreltünk. Úgy tippeltem, hogy ha bent vana hét ülés akkor az összes bőrönd nem fér be a csomagtartóba - tévedtem. Iszonyat nagy kocsit kaptunk, de mivel mér korábban lebeszéltem, hogy a bőröndöket estig a szállodában hagyjuk, nem forszíroztam, hogy körbecipeljük őket a szigeten. Az autó egy Toyota Sienna volt, persze alig fél éves, minden extrával. Azzal kezdtem, hogy elkezdtem húzni a tolóajtókat; persze hogy automatikus... gombnyomással be lehetett csukni a vezetőülésről :). Tolatásnál, csak néztem milyen tévéműsör indul a kijelzőn, de mindig csak valami aszfaltút látszott :) és persze hatalmas, a hotelben csak a mozgássérült helyre tudtam vele beállni.

  Térképümk csak elég vázlatos volt, az útnevek (pl. Kamehameha autópálya, Kapiolani boulevard vagy Kalakaua avenue) elég könnyen megjegyezhetőek :), de hát gondoltam egy 50x70 km-es szigeten nem lehet nagyon eltévedni... Ezt alapvetően sikerült hozni, bár néha azért hezitáltunk:)

A vezetéssel tehát megbírkoztunk. Gyönyörű szép ídő volt így elmentünk egy közeli kilátóponthoz (Pali lookout). Ez a hegyekben volt, és ahogy egyre feljebb értünk egyre jobban esett az eső. Ez nem tántorított vissza bennünket kiálltunk és megnéztük a napfényes Honolulut és a közeli partvidéket. Judit jóvoltából családi kép is készült rólunk, az éppen abbamaradó esőben.

A kilátó után továbbmentünk a sziget keleti partjára. Gyönyörű. A tengerparttól alig párszáz méterre meredeken emelkedő, növényzettel sűrűn benőtt, "csipkézett" zélű hegycsúcsok látványa nehezen leírható. Itt pár helyen hosszab rövidebb időre megálltunk gyönyörködni a tájképben.

Erre még biztosan visszajövünk később is. Már több jó helyet ki is néztem :)

Az ingatlanos hölgy telefonált, hogy 5-re kész lesz a takarítás, úgyhogy addigra kéne visszaérnünk. Jobban örültem volna ha 7-8 körüli időpontot mond... Kicsit gyorsítva a tempón tovább indultunk a legendás északi partnak, a világ szörf "fővárosának". A gyerekek közben elaludtak, úgyhogy egy kellemeset autókáztunk. Az északi parti strandok gyönyörűnek tűntek, és  a jellemzően nagy hullámverés mellett volt több védett öböl, ahol a kisgyereknek is túlélhető a fürdőzés :D. Judit észrevett egy teknősbékát is a parton, itt gyorsan megálltunk és közelebbről is megszakértettük.

 Itt Oahun jellemzően lassan zajlanak a dolgok, ezt valószínűleg a teknősöktől örökölték a helyiek. A mi cimbink se törte magát. Kijött lepihent és élvezte, hogy a helyi előírások szerint hat lábnál (egy láb = egy subway szendvics) jobban nem lehet megközelíteni. A helyszínen ezt a védőtávolságot egy piros kötél jelezte, melyet vélhetően egy erre szakosodott piroskötélmanager helyezett el a teknős lepihenését követően. Itt már sokat nem tudtunk időzni, mert ötre a lakásnál kellett lenni. Odaértünk. Fél hatra. Az ingatlanos szerencsére nem vette túl zokon. Mindketten örültünk, hogy az üzlet végre nyélbe üttetett.

A lakás nekünk tökéletes. Nem nagy (nappali+két háló), de bútorozott szép kilátásunk van, és jó a közlekedés. Íme egy-egy kép a lakhelyünkről és a kilátásról.

A következő részek tartalmából: laboratóriumi kalandok, botanikus kert, gyerek központ stb.

Nemsokára

Mindenek előtt, amit már régóta akartam írni:

Moncsi unokatesója, Judit is elkísért minket az útra, ennek köszönhetően számos fénykép is készült. Ezeket neten is meg lehet nézni a következő linkre kattintva. Szerintem nagyon jók.

https://picasaweb.google.com/113993047883590899012/Hawaii?authkey=Gv1sRgCIWGxpGT5MmdEA

Egy kis ízelítő a képekből:

Ígértem, hogy beszámolunk a lakáskeresésé izgalmairól is. Először még együtt vágtunk neki; aztán miután észrevettük az első ügynök arcára kiülő a jeges rémületet, mikor észrevette a három gyereket fizikai valójában, rájöttünk, hogy valószínűleg sikeresebb lesz az a stratégia, hogy én egyedül megyek. Mindenesetre ennek az első ügynöknek hálás vagyok, mert - már csak azért is, hogy minket elkerüljön - sok jó tanácsot adott, hogy a gyerekekkel merre érdemesebb lakást keresni, sőt egy korábbi újság apróhirdetéseit is beszkennelte, hogy legyenek címeink.

Az első napra volt egy másik címünk is, itt a három gyerek ellenére szívesen láttak volna minket, de a ház olyan volt, hogy előbb költöznék a saját fatárolónkba. Előzetesen megnéztem googlamapen és streetview-n egy teljesen normális ikerháznak tűnt (és az árfekvése is normális házzrészre utalt). Az utca felőli rész az is volt, pont ennek a garázsa mellett kellett hátraossoni, ahol a kert kb. 90%-át beépítve egy ikerház tákolmányt helyeztek el. Az egész úgy nézett ki, mintha egy cukornádültetvény mellett, a rabszolgák elszállásolására szolgálna, de ezt a tulaj olyan büszkén mutatta, mintha ez lenne a főnyeremény. Tehát első nap kettőből semmi. Következő napra csak egy házat tudtam lebeszélni. Normális környék, normálisnak tűnő ház. A helyszínen derült ki, hogy a házat két részre osztották, így két használhatatlan méretű lakást (minden igénytelenséget kielégítő módon) kialakítani. Még a sokat látott ingatlanügynök sem tudta röhögés nélkül kimondani, hogy a zug ahova beléptünk az előszoba-konyha-nappali :)

Itt körvonalazódott bennünk, hogy azok a helyek amiket kaidnak öt hónapra, nem olyanok amilyenben lakni szeretnénk (kivéve a Waikiki környék, ami meg nem az az árfekvés).

Stratégiát váltottunk olyan helyeket kerestünk, amit csak fél évre adnának ki és bevállaltuk, hogy 5 hónapért hatot fizetünk, így már több lehetőség volt. Sikerült is két napon belül két jót találni (meg néhány gettósat... hihetetlen, hogy néhán utca mennyit számít itt): egy üreset és egy bebútorozottat. A bebútorozottra hárman mozdultunk az első hirdetésre; mikor megnéztem a házat az ingatlanos hölgy kerek perec közölte, hogy egy évre szeretné kiadni, ezért ha a többiek is pályáznak akkor ők fogják megkapni. Ekkor feltört belőlem az oktató és elmagyaráztam, hogy mi öt ónapot leszünk és hatot fizetünk, így erre az évre 13 havi díjat is kaszálhat. Úgy tűnt megértette. Azt mondta, hogy még átgondolja.

Minden bizonnyal megértette, mert két nap múlva (vasárnap) csörgött, hogy kedd délben kötözik ki az előző bérlő, ötre jöhetünk. Így is lett, itt vagyunk, a lakás nem nagy de pont elég. A cím: 1535 Punahou street, Honolulu 96822 HI. Gyönyörű kilátásunk van a hegyekre, jó a tömegközlekedés, ráadásul kaptunk mindent tisztítószerek, wc papír, felszerelt konyha. Lényegében csak az internetet kellett ma elintézzem. Ez nem túl nehéz errefelé. Odamentem, kifizettem, ideadták, hazahoztam, bedugtam, működik. A bankoknál is hasonló a helyzet: nemzeti ünnepnapon (!) nyitottam bankszámlát, három nap múlva ott volt a szállodában a bankkártyám. Otthon három héttel indulás előtt akartam kicserélni a kártyámat, még nincs kész (na jó a másik másfél hét alatt megvolt). A pénzkivétel is elég sima: a bérleti díjból kb. 600 000 forintot most ki kellett fizetni, rohanok a bankba, hogy szeretném bejelenteni, hogy ilyen összeget szeretnék kivenni (gondoltam másnap), mire a hölgy: Rendben, tessék. Kérdezem, hogy mennyi a tranzakció díja, mondta, hogy ingyenes...

Most már hogy beköltöztünk és netem is van, sűrűbben írok. Holnap például azt, hogy hogyan költöztünk át úgy, hogy közben a szigetet is körbeautóztuk és egy hatalmas teknőst is láttunk.

Végre sikerült egy kis időt szakítani az írásra. Moncsi már finoman említette, hogy az átállás nem ment/megy teljesen zökkenőmentesen. Ez igaz.

Már előzetesen is gondoltuk, hogy ezzel lehetnek problémák; ezt Benike csak alátámasztotta, mikor Los Angelesben leszállást követően, miután a gépen szundított kb. 5 órát, közölte, hogy "apa, nézd már reggel van". Majdnem igaza volt: helyi idő szerint délután öt óra volt, magyar idő szerint éjfél. Elmentünk a szállásra, elhelyezkedtünk, nemfitten megvacsoráztunk és kb. 9-re keveredtünk a szobába. Felnőttek és Vini (aki végigizgágáskodta a 11 órás repülőutat) rövid úton az ágyban landoltak, Beni és Panka persze bohóckodott. Szerencsére volt két szobánk, úgyhogy átvittem a két nagyot a másik szobába, hogy legalább a többiek tudjanak pihenni. Én kb. 10-ig bírtam, amikor is mondtam a gyerekeknek, hogy aludjanak vagy nem tudom mi lesz. Ez utóbbi történt: nem tudom mi lett. Én éjfélkor ébredtem arra, hogy csörög a szállod vekerre (ezúton is köszönet annak aki úgy hagyta), ekkor egyik gyerek az egyik oldalamon aludt, a másik a másikon. Az ébresztőóra - közepesen szakszerű - áramellátás-megszűntetése közben konstatáltam, hogy ez így jól van. Sőt így is maradt egészen másfél óráig, amikor is Panki kezdett ébredezni, majd fél három körül Beni is. Reggeli fél hattól, tehát mindősszesen három órát kellett kibírni a hotelszobában két eleven gyerekkel, csöndben. Az, hogy ez utóbbi mennyire sikerült talán azt a szomszédot kéne megkérdezni aki fél négy magasságában dörömbölt :). Ja és kb. fél öt magasságában Vini is csatlakozott a nyüzsiszobához :)

Ilyen éjszaka után nem is meglepő, hogy a két nagy az ötórás repülőutat végigaludta, Vinike pedig még az ezt megelőző két órát is. Ekkor már voltunk annyira rutinosak és fáradtak, hogy mi is azonnal elaludtunk, számítva a következményekre.

A megérkezés Honoluluba viszont mindenért kárpótolt. Naplemente környékén érkeztünk, már a repülőből gyönyörűek voltak a szigetek, de a kiszállás után még lenyűgözőbbnek tűnt a hely: a trópusi növényzet, a kellemes meleg az enyhe tengeri szellő, és a tudat, hogy VÉGRE ITT VAGYUNK, elmondatatlanul jó érzés volt.

Miután beköltöztünk a szállodába, Vinike gondolta megfejeli a napközbeni hétórás alvását és édesdeden álomba szenderült. Ez pont arra lett jó, hogy éjfélre mire a nagyok elaludtak ő pont fel is ébredt, és így tudtunk játszani/erkélyen ücsörögni/sétálgatni/nézelődni kb. három és fél órát az éjszaka közepén, ezután Vinike elaludt. Másnap Moncsi mesélte, hogy kb. háromnegyed óra múlva már ő kelt hozzá :D

Azóta azért számottevően jobb a helyzet, jellemzően 2-3 körül van egy ébredés, de Panki már végigaludta az éjszakát Beni is csak kicsit volt fent, Vincus azért még két órát szórakoztatott minket, de most már a napközbeni alvások beálltak, úgyhoogy remélem ez is rendeződik.

DE

Ez mind semmi ahhoz képest, hogy ITT vagyunk. Az időjárás hibátlan, a tenger tökéletes, csak sok a hülye turista :). A közeli parkokban megcsodáltuk az ismeretlen trópusi növényeket (nem, a pálmát azt ismerem), beszereztünk már papayát, mangót, meg néhány helyi gyümölcslevet. Eddig mindenkinek nagyon bejön minden. Panka például azokat is megeszi, amiket otthon simán mellőz.

Eddig Moncsiék többet élvezték a strandolást, mert nekem el kellett intézni néhány dolgot (bankszámla, telefonok, egyetem). Jelenleg a várost járom és a megfelelő lakhelyet próbálom felkutatni. Túl vagyunk e témában néhány zengő kapufán, de talán már kezd körvonalazódni. Ez megér majd egy külön bejegyzést, ha túl vagyunk rajta.

Végre megérkeztünk!!!

Úgy terveztük, hogy két átszállással, de megszakítás nélkül, azaz rögtön Hawaiira repülünk. Az átszállások: Londonban és Los Angelesben. Budapestről Londonba némi késéssel érkezett a gép, az átszállásra az eredeti két óra helyett valamivel több mint egy óránk maradt. Többen figyelmeztettek minket már korábban, hogy az átszálláshoz itt elég sok idő kell, de szerencsére még úgy is elértük a gépet, hogy tévedésből kisebb körutazást csaptunk a terminálok között a reptéri busszal:-) Ez kb. 20 percet vett igénybe és még további értékes perceket veszítettünk a hirtelen jött toalett problémával, ami persze gyerekeknél nem tűr halasztást. Egyszóval az utolsók között érkeztünk a géphez, ami a beszállásunkat követően a várt indulás helyett majdnem két órát várakozott műszaki okok miatt a reptéren. Igaz ebből valamennyit behozott, de a 11 órás repülőút ezzel a majd 2 órás várakozással már borzasztóan sok volt. A gyerekek várakozáson felül jól bírták az utat, a végén annyira kidőltek, hogy a leszálláskor alig lehetett őket ébreszteni. Vince 2x1,5-2 órát aludt, a többit mozgással töltötte, de szerencsére alig sírt és akkor is könnyen vigasztalható volt. A gép 1 óra 20 perces késéssel landolt Los Angelesben, le is késtük a csatlakozást, így esett, hogy Los Angelesben ragadtunk egy napot. Szállást és a kaját kaptunk, így egy napos késéssel folytattuk az utat. A hawaii járat menetideje 5 óra 40 perc volt, mind a három gyerek végig aludta a teljes utat, így mi is tudtunk pihenni. Sajnos ennek az lett az eredménye, hogy most mindannyian ébren vannak, ki tudja meddig. Itt most 12 óra az eltérés az otthonihoz képest, azaz előttünk az éjszaka...az átállás még nem sikerült, egyenlőre.

A következő napok a lakáskereséssel telnek majd és persze városnézéssel, a gyerekek fürödni akarnak, mi meg aludni :-)) Folyt.köv. 

Ez a nap is elérkezett... Csomagok készülődnek, talajminták repülnek, papírok nyomtatódnak és holnap nekivágunk a 24 órás repülőútnak.

Csak a jegyzőkönyv kedvéért, így néztünk ki indulás előtt: A fél(?)hülye családfő, és a remek ötleteim következményeit nyögő családtagok:)

Hogy a gyerekek, hogy bírják az utat? Hogy mi hogy bírjuk az utat? Hogy a többi utas hogy bírja az utat? :D Hamarosan beszámolunk.

Addig is egy kis szemléltetés, hogy milyen érzés 3 kisgyerekkel nekivágni a Föld másik felén töltendő 5 hónapnak: